POÉN KARIKATÚRÁK

Több művészkollégám vállal portré-karikatúrát (én is). Nem mindig egyszerű a dolgunk.


Fura fazon ez a Bélus… Vajon milyen lehet, amikor valakinek „behódol”?

A pandémia után újra fellendül majd az airbnb biznisz!


Ez egy vicc illusztrációjaként jelent meg egy vicclapban pár éve. Hmm… most látom, hogy a kérdező úrnál azért némi prosztata gond is befigyel azon túl, hogy nem egy kerek százas. A válaszoló sem épp a legélesebb kés a fiókban, de hát normális figurákat rajzolni rém unalmas.
Mellesleg régebben többen megkérdezték, akik rajzos munkásságom alapján ismertek, hogy „… és amúgy normális vagy?” Nos, egy hülye sem tartja magát hülyének, szóval ezt inkább meghagyom másnak, a fontos, hogy én remekül szórakozom, miközben marhaságokat rajzolok.

Ezekben a kritikus időkben a professzor urat is megannyi kérdéssel ostromolják. Ő pedig igyekszik szakértelmének, hivatástudatának megfelelően autentikus válaszokkal szolgálni.


Egy régi képregényfigurám, Agytörzsy professzor néha megszólal agyam valamelyik rejtett régiójából. (Vannak még páran ott, ez van, ha az ember idétlen figurákat teremt). Mostanában azért noszogat, mert ő is szeretné hallatni a hangját. Ő kissé máshogy látja a világot, és a világ dolgaira is másként reagál. Na jó, eleget teszek a nyüstölésének, csak hogy csendben maradjon.

Húha! Jó nagy tövis…


Megjegyzem, hogy nem hiszek a „szőkenős” sztereotípiában, ez csak úgy jött. Ahogy a hülyeségek általában.

A hiszékenység vámszedőit semmilyen törvény sem szankcionálja, szóval legalább mi gúnyoljuk ki őket, ha lehet!


Na, de apuuu!

Ez is egyfajta mesterséges intelligencia…


„Semmi sem állandó, csak a változás maga.” /Hérakleitosz/

Covid után most, hogy újra jól vagyok, folytatódjék a hülyeség!


Úgy gondoljuk – főleg a Disney feldolgozások miatt -, hogy a mesék főszereplői általában szépek és jók. Nos, lehet, hogy tévedtünk…

Kis túlzással.


Megbocsáthatatlan dolgok, amelyek soha nem évülnek el.

Ugye, ismerős? (csókolom)


Azért apuci se egy Delon…

Kamaszkor

Képzeld el, hogy utazol a 99-es buszon, és a város egy bizonyos részén, amikor kitekintesz az ablakon, egy ilyen párbeszédnek leszel a tanúja.

Van úgy, hogy az emberek súlyos kompromisszumokra kényszerülnek.

Hmm… Lehet, hogy a meetoo mozgalom jogászai is valahogy így indultak?

A „GM ezt nem mondta, de moondhatta vooolnaaa” c. rovat egy újabb gyöngyszeme!

Bizony, bizony, gyááréékéék!

Tudom, nagy gebasz van kilátásban, de nekem ez a régi firkám jutott eszembe róla. Azért fel a fejjel! (Mondom ezt úgy, hogy magam is katás vagyok)


A Grimm-mesékről is tudjuk, hogy az eredeti sztorik sokkal durvábbak voltak. Talán más mesékkel is így van ez. Az eljövendő „ispánosdiról” ez a régi firkám ugrott be. Normális vagyok?

2022. Szintén egy rendelt portrékarikatúra, tematikus ábrázolással.



Huszonöt éves firkám ez, mégis aktuális.

Ezt majdnem húsz éve rajzoltam. Hol volt akkor még Lölö és Andi?



Tudom, ez kissé erős, főleg így a töltött káposztás időszak után.

Ember tervez…



Károly már keményen hangol az ünnepekre.

Az aktuális szörnyű problémák



Ez az! Félre az ideológiai ellentétekkel!

A kígyók élete sem egyszerű.






Változnak az idők





Bizony, kedves szuicid hajlamúak! Érdemes meggondolni!





Ez is egy negyedszázada készült firkám, ami valamiért most lett aktuális.

Egy negyedszázaddal ezelőtti firkám, kissé fájdalmas poénnal.



Senki sem tökéletes.




Ez csak egy idétlen szóvicc. Nem szándékoztam a vegákat megsérteni. Ám a figura száját elnézve erős a gyanúm, hogy politikus.



Valamibű’ meg kő éni, na.



Amikor az etika és a tápláléklánc nem passzolnak.



Amikor a várva várt, zajos siker valahogy nem akar jönni.




Ilyenkor, nyáron jó buli a szabadtéri hússütés.

Feldolgozhatatlan…


Reméljük, bejött a parfüm. Hajrá, Tihamér!


Nekik se könnyű…

Pedig lehet, hogy jó törzsfőnök lenne…



Megint egy kis Tivadar nyúl. Mondom én, hogy politikus vér csordogál az ereiben.



Nos, ez a firkám sem éppen píszí, de kit érdekel, ha egyszer szórakoztató?



Sóskuti úrnál bejött Andy Warhol jóslata azzal a tizenöt perc hírnévvel kapcsolatban.

Morzsoljunk el néhány könnycseppet Tivadarért!


Morzsoljunk el néhány könnycseppet Ervinért.

















Tudom, tudom… Ne is mondják! Sok hölgynek meg egy borostás, hónalj-, fokhagyma- és sörszagú, horkoló rém mellett kell feküdnie.



Oké, tudom, ez kissé durva, de ha megnézzük, hogy mik zajlanak a közéletben, akkor ez azok mellett sehol sincs. No, nem szeretnék ötleteket adni..



Tá-tááá, tátátá-tááá-tááá, tátátá-táá-tááá, tátátátáááá… Réges régen, egy nem is olyan messzi galaxisban…



Ajándékozni jó! Tök jó fotel, és még hajszárító bura is van rajta!



Van az úgy, igen…


Bezzeg az én időmben! Akkor meg az volt a menő, akinek a legfaszább kábelből hajtogatott U-szöges csúzlija volt, vagy akinek új golyóscsapágyak voltak kerékként a deszkából eszkábált „gokart”-ján. Vagy aki több snecit fogott ki egy darab damillal a Kis-Dunából, vagy aki… ááá, hagyjuk

Van, hogy a dolgok beteljesülnek, csak kissé másképp…


Tudom, ez kissé erős – főleg azoknak, akik épp ilyen vizsgálat előtt állnak -, de hát néha kell ilyet is. Alkalomadtán morzsoljunk el néhány könnycseppet érettük. A témát már sokan feldolgozták, ez volna az én verzióm.

Ó, azok a fránya ökológiai lábnyomok! No, és azt tudjátok, hogy csak a facebook szerverparkjainak mekkora az ökológiai lábnyoma? Szóval inkább igyunk egy sört…

Csak óvatosan! Oszd meg, nehogy más is így járjon!

Hámosmé’? Az életet öregen is lehet élvezni, nem?
