FÓKA KARIKATÚRA

Elmém elvetemült bugyraiban az évek alatt megszülettek kedvenc figuráim, antihőseim:
Doktor Dudor
– az önjelölt orvos, aki elrettentő küllemével, drabális fizikumával és karakteresen durva „orvoslási” megoldásaival dolgozik, s gyógyeredményei helyett inkább a páciensek exitálásával végződik egy-egy kezelés. Nem csoda, hiszen orvosi „műszerei” közt olyan eszközök találhatók, mint az orvosi balta, az orvosi kard, a kétkilós orvosi kalapács vagy a vasalt orvosi bakancs. Igen gyakran haragra gerjed, amikor kétségbe vonják medikális kvalitásait, ennek általában katasztrofális következményei vannak.
Agytörzsy professzor
– a szintén önjelölt tudós és polihisztor, aki mindenben jártasnak vallja magát, de bármit tesz, mindig csak saját perverziói által üldözött ámokfutásba torkollik tevékenysége. Igen gyakran pórul is jár szegény, de rajzfigurához méltón mindent túlél.
Falli Manó
Már a neve is beszédes… Ő különösen népszerű volt az olvasók körében, szabályos rajongótábora alakult ki, annak ellenére, hogy tulajdonképpen egy olyan lényről van szó, akit csak egy vágy hajt: hatalmas nemi szervvé alakulva beszuszakolni magát valamilyen élőlénybe. Rengeteg levelet, javaslatot kaptam régen, hogy kivel számoljon le különös módján a rettegett manó. Ezek az alanyok legtöbbször politikusok voltak…
Móricka
…mint képregényfigura. Az azonos nevű hírhedt humorlap felkérésére született meg a régi pesti viccek főhősének mintájára. Az ő kalandjai már bárki számára fogyasztható vicces történetek voltak. Sokan a viccbéli Mórickát már csak ezzel a figurával azonosítják.
Genyó Anyó
Szintén beszédes név. Tulajdonképpen azonos a mesebeli gonosz banya sztereotip figurájával. Csak néhány epizódot ért meg, de máig röhögve emlékeznek rá a régi Morbid olvasói.
Szuperfaszi
Nos, ő egy erotikus képregénysorozat főhőse, aki egyszerű lúzer fickóból válik kiapadhatatlan potenciállal rendelkező szexuális szuperhőssé. Az egykori „Com-X magazin” lapjain jelentek meg szaftos kalandjai.
Amikor a rendszerváltással ránk szakadt a Nyugat fene nagy szabadsága és idehaza szinte bármi megjelenhetett, akkoriban kezdtem el én is elhíresülni „övön aluli” karikatúráimmal, amelyek ugyan sokaknál kiverték a biztosítékot, de többeknél pozitív visszhangra találtak, ők a mai napig emlegetik régi vaskos poénjaimat, amelyek a mai „píszí” világ nyilvános platformjain nem igazán jelenhetnek meg.
Egy ideje már nem készítek pikáns rajzokat, inkább mindenki számára emészthető humort igyekszem produkálni, sőt gyerekek számára is rajzolok. Egyik kedvenc, gyerekeknek készült figurám Nyúl Tivadar, a vastag szemüveget viselő tapsifüles, aki annak ellenére, hogy kissé nárcisztikus, számító és szemétkedni is szokott, mégis szerethető.